Céklás rizottó
február 25, 2017

Céklás rizottó

 Image-1-6 

Hozzávalók

  • 3 közepes cékla
  • 1 ½ evőkanál olívaolaj
  • 8dl csirkehúsleves
  • 2 evőkanál sótlan vaj
  • 1 evőkanál zúzott fokhagyma
  • Fél hagyma apró kockára vágva
  • 30dkg rizs
  • ½ teáskanál só
  • ¼ teáskanál fekete bors
  • ¾ dl száraz fehérbor
  • 1 marék reszelt parmezán sajt, plusz még a díszítéshez

 

Elkészítés

  • Melegítsük elő a sütőt 220 fokra.
  • Helyezzük a céklákat egy fóliára, kenjük meg olíva olajjal és jól bugyoláljuk be.
  • Tegyük a becsomagolt céklákat a sütőben a rács közepére és süssük őket 1 órát, vagy amíg megpuhul. Ha elkészültek vegyük ki őket a sütőből.
  • Ha eléggé lehűltek csomagoljuk ki a fóliából, hámozzuk meg és vágjuk 1cm-es kockákra.
  • Tegyük fel a csirkehúslevest egy lábasba közepes hőfokra. Várjuk meg amíg elkezd forrni, majd vegyük le a tűzről.
  • Egy nagy lábas aljába tegyük a vajat, olvasszuk meg majd adjuk hozzá a fokhagymát és a hagymát. Pirítsuk 3 percig.
  • Pirítsuk meg a rizst, míg elkezd kifehéredni, majd sózzuk borsozzuk meg.
  • Adjuk hozzá a bort, majd kevergetve főzzük amíg magába szívja.
  • Öntsük fel 2-3 dl húslevessel. Közepes lángon főzzük, amíg elpárolog a víz, majd megint öntsük fel a maradékkal.
  • Mikor a rizs megfőtt azonnal keverjük hozzá a parmezánt és a céklát.

 

Jó étvágyat!

 

 

 

c Mennyiség Bioheal ajánlás
     
kcal 1124,40  -
Fehérje, g 43,80  -
Szénhidrát, g 133,57  -
Zsírok, g 26,38  -
A-vitamin, μg 244,08 31%
B12-vitamin, μg 0,57 8%
B6-vitamin, mg 0,27 6%
C-vitamin, mg 8,16 1%
Cink, mg 5,09 21%
D-vitamin, μg 0,33 0%
E-vitamin, mg 1,00 1%
Folsav, μg 71,87 12%
Foszfor, mg 724,95 35%
Kalcium, mg 659,61 66%
Kálium, mg 1089,48 54%
K-vitamin, μg 2,82 4%
Magnézium, mg 161,46 43%
Mangán, mg 2,84 142%
Niacin, mg 4,12 9%
Pantoténsav, mg 0,80 4%
Réz, mg 0,44 44%
Riboflavin, mg 0,45 11%
Szelén, μg 35,78 24%
Tiamin, mg 0,21 6%
Vas, mg 3,01 13%

 

Kategória:
comments powered by Disqus

Keresés

Kiemelt hírek

Cimkék

© 2014 Bioheal. Az Eurotrade Pharma csoport tagja.