Ropogós mozzarella rudak
november 8, 2016

Ropogós mozzarella rudak

 img_3761

Hozzávalók

  • 40 dkg mozzarella sajt, kb. 1cm vastag 2cm széles szeletekre vágva.
  • 120g liszt
  • 1 tojás enyhén felverve
  • 200 g zsemlemorzsa
  • 2 teáskanál fokhagyma por
  • 2 teáskanál hagyma por
  • ½ teáskanál chili por
  • 2 teáskanál só

 

Elkészítés

  • Fagyasszuk le a mozzarella rudakat körülbelül 30 percig vagy amíg megkeményedik.
  • Tegyük egy kis tálba a lisztet, egy másikba a felvert tojást.
  • Egy harmadik tálban kombináljuk össze a szemlemorzsát, a fokhagyma, hagyma és chiliport.
  • Forgassuk meg a rudakat a lisztben, majd a tojásban és végül a zsemlemorzsás mixben. Ezután mártsuk bele még egyszer a tojásba, majd a zsemlemorzsába.
  • Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Egy tálcát béleljünk ki sütőpapírral és fújjuk be olajjal.
  • Tegyük még egyszer vissza a hűtőbe. Ez segít megakadályozni, hogy túl hamar olvadjon meg a sajt, még azelőtt, hogy a burok ropogós lenne.
  • Helyezzük a rudakat a sütőpapírra. Fújjuk be olajjal, majd tegyük a sütőbe és süssük 5-8 percig. Ezután fordítsuk meg és süssük a másik oldalát is 5-8 percig.
  • Hagyjuk picit lehűlni mielőtt fogyasztjuk.

Jó étvágyat!

 

A recept teljes ásványi anyag és vitamintartalma:

Vitamin, ásványi anyagok Mennyiség Bioheal ajánlás
     
kcal 1719,20  -
Fehérje, g 137,64  -
Szénhidrát, g 91,82  -
Zsírok, g 47,90  -
A-vitamin, μg 405,60 51%
B12-vitamin, μg 1,76 23%
B6-vitamin, mg 0,21 5%
C-vitamin, mg 0,00 0%
Cink, mg 11,30 47%
D-vitamin, μg 1,82 2%
E-vitamin, mg 1,37 1%
Folsav, μg 16,80 3%
Foszfor, mg 1817,92 87%
Kalcium, mg 2124,36 212%
Kálium, mg 561,36 28%
K-vitamin, μg 6,77 9%
Magnézium, mg 186,16 50%
Mangán, mg 3,15 157%
Niacin, mg 0,82 2%
Pantoténsav, mg 0,51 3%
Réz, mg 0,38 38%
Riboflavin, mg 0,31 7%
Szelén, μg 42,48 28%
Tiamin, mg 0,26 8%
Vas, mg 3,41 14%

 

Címke:
Kategória:
comments powered by Disqus

Keresés

Kiemelt hírek

Cimkék

© 2014 Bioheal. Az Eurotrade Pharma csoport tagja.