5 dolog amit nem tudtál a paleo diétáról
november 19, 2016

5 dolog amit nem tudtál a paleo diétáról

 image-1-1

Gondoltad volna, hogy  a napjanikban annyira divatos paleo diéta nem egy újdonság? A tanait már 1970-ben összefoglalta két gasztroenterológus, akik 1988-ban könyvet is kiadtak róla.

 

A diétában a zöldségeken van a hangsúly. Ezért fontos, hogy annyi zöld színű zöldséget tegyünk a tányérunkra, amennyit csak tudunk, mielőtt a többi élelmiszerrel- mint a állati eredetű fehérje, vagy magvak- megpakoljuk a tányérunk. Igy biztosíthatod, hogy nem esel túlzásba a szénhidrátokat és a zsiradékokat illetően.

 

A paleonak nincsen kőbe vésett szabályai, azonban kerüli a előre feldolgozott mezőgazdasági termékeket ( liszteket ). A diéta drasztikusabb követői elhagyják a tejterméketet is. A gabonaféléket sokszor mandulából készült liszttel, vagy egyéb darált csontéjassal helyettesíti, ami ugyan egészségesebb szénhidrát, és szüksége van rá a szervezetnek, de sokszor 5x annyi kalóriát tartalmaz. Tehát a paleo pékáruból sokkal kevesebbet együnk, mint a hagyományos gabonából készültből. 

 

A paleo diétában nem szükséges a hús fogyasztása. Akkor is követheted a diétát, ha csak tojást és halat eszel.  Noha a legtöbb ember, aki ezt az étrendet választja, eszik baromfit és vörös húsokat is, mellőzésük sem káros. Megfelelő mennyiségű és minőségű hallal pótolható a fehérje, amire az emberi testnek szüksége van.

 

A paleo szerint az összes magvat és feldolgozott élelmiszert ki kell iktatni az életünkből, azonban ez nem feltétlen jelenti azt, hogy  nem tudunk szénhidrátot bevinni a szervezetünkbe. A keményítő tartalmú zöldségek például minőséi szénhidrát források is!

Címke:
Kategória:
comments powered by Disqus

Keresés

Kiemelt hírek

Cimkék

© 2014 Bioheal. Az Eurotrade Pharma csoport tagja.